Szertartásvezetés

„- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. (…) De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet…szükség van bizonyos szertartásokra is.

– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.

 – Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.

Ha végig gondoljuk az életünket, rájövünk, hogy mennyi fontos dátum és családi ünnep van, amihez díszbe öltöztethetjük a szívűnket. Ezek alkalmával összegyűlik a család, és szertartások segítségével emelik ki az alkalmat a hétköznapokból, erősítik a család egységét, építik hagyományaikat.

A következő szertartások levezetésével tudunk hozzájárulni a családi összejöveteleken az összetartozás élményéhez:

Házasságkötés

„Már az első naptól kezdve tudtuk azt, hogy igaz szerelem a miénk.
Eljött hát végre a perc, egy új élet kezdetén.
Kéz a kézben együtt megyünk míg lehet,
Gyere, s kísérj egy életen át… örökre veled.”

 

Mikor két ember szerelme olyan erős, hogy úgy érzik, már csak egymással tudják elképzelni a jövőt, akkor elérkezett az idő a házasságkötésre.

Aki elképzeli esküvőjét, azt a pillanatot fogja maga előtt látni, amikor fogadalmat téve kimondják egymásnak az „igen”-t, hiszen ez az esemény legfontosabb pillanata.

Ez az a pillanat, ami megérdemli hogy ott és úgy tegyétek meg, ahol és ahogyan szeretnétek: földön, vízen, levegőben, elegáns kastélyban, vagy a puszta mezőn….. Éjszaka a csillagok alatt, hajnalban a napfelkelte fényében, kedd délben a kocsmában, ahol megismerkedtetek, a szilveszteri tűzijátékkal a háttérben, vagy az óvoda kertjében, ahol először vallottatok egymásnak szerelmet….. Igen, ez a pillanat megérdemli, hogy csak a ti elképzelésetek szabjon határt neki, és ebben tud a szertartásvezető a segítségetekre lenni.

 

Tudni kell, hogy Magyarországon a hivatalos házasságkötést csak anyakönyvvezető végezhet, családjogi köteléket csak anyakönyvvezető hozhat létre. Az ő munkájuknak is vannak időbeli és térbeli korlátai, melyek településenként változhatnak. Az anyakönyvvezető csak a saját településén végezhet házasságkötést, és nem minden településen engedélyezett a kültéri házasságkötés, vagy ha igen, akkor annak meghatározott ára van (akár 100-150 ezer forint is lehet). Éjszaka, vagy ünnepnapon sem lehet házasságot kötni, és az anyakönyvvezető személye sem választható meg a pár által. Amennyiben ezek bármelyike gátolja a „nagy pillanatotok” tökéletességét, a szertartásvezető lehet a megoldás.

A szertartásvezető a ti elképzelésetek szerint fogja a szertartást celebrálni, de az anyakönyvvezető általi házasságkötésre ezesetben is szükség van.

Két tanúval megjelentek az anyakönyvvezető előtt, azután pedig a szertartásvezető a teljes násznép előtt olyan szertartást tart, amilyet csak szeretnétek.

Ha úgy érzitek, hogy érdekel benneteket ez a fajta szertartás, akkor keressetek meg, beszélgessünk kicsit az elképzelésetekről, rólatok, rólam és amennyiben szimpatikusnak találtok, szívesen segítek álmaitok megvalósításában.

Ára: 50.000 Ft

Fogadalom megerősítés

Oly sok szépet ígértünk egymásnak,
Forrón lángol szerelmünk tüze,
Ha mindig ily szép lenne az élet,
Tán nem is lenne szükség esküre.
Legyen bármily hosszú is az élet,
Sírig tartó boldogságot ad
S bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig míg betartod szavad
.” Drayton

 

Fogadalom megerősítő szertartást a házasságkötés után bármikor lehet tartani, de legtöbbször valamelyik jeles házassági évforduló alkalmával szokták a párok megtenni. Csodás lehetőség arra, hogy egy házaspár kifejezze, megünnepelje, hogy az évekkel korábban megtett esküjüket még mindig komolyan gondolják, a házasságban töltött évek csak megerősítették elhatározásukat, hogy életük végéig szeretni és támogatni fogják egymást. A fogadalom megújítás lehetőséget teremt arra is, hogy a pár szerelmi esküjének olyanok is tanúi legyenek, akik a házasságkötés után lettek a családi közösség tagjai.

Ára: 50.000 Ft

Bejegyzett élettársi kapcsolat

„A szövetség, az igazi, örökre szóló szövetség a lélekben születik. Nem érdek, nem kényszer, nem elhatározás szüli. Ez két ember közötti, eltéphetetlen, örök szövetség. (…) Ezt a szövetséget a szeretet köteléke hozza létre…” (Csitáry-Hock Tamás)

 

Magyarországon az azonos neműeknek is lehetőségük van kapcsolatukat törvényesíteni bejegyzett élettársi kapcsolat formájában. A házassághoz hasonlóan a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése nyilvános és ünnepélyes, és nálunk a ceremónia tekintetében is a házasságkötési szertartás leírásai vonatkoznak rá.

Ára: 50.000 Ft

Névadó ünnepség

Arra születtem, hogy kisgyerek legyek,
S anyám mellett lassan játszam az éveket” (Adamis Anna: Arra születtem

A névadó ünnepség egy gyermek családba érkezésének ünnepélyes keretek között történő köszöntése. Egy családi ünnepség, ahol a keresztelőhöz hasonlóan a kisgyermek van a középpontban. A ceremónián elhangzanak köszöntők (szülők, nagyszülők, névadó szülők, esetleg testvér köszöntése), szülők és névadó szülők fogadalom tétele, gyermek témájú dalok, versek és emléklap is megörökíti az eseményt. A házasságkötési szertartáshoz hasonlóan igény szerint alakítható.

Ára: 30.000 Ft